Alapítható-e közhasznú alapítvány, vagy egyesület 2012. január 1. után?

2012. január 1- jétől a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályi háttér megváltozott, két új törvény rendelkezik a civil szervezetekkel kapcsolatos anyagi jogi és eljárásjogi kérdésekről:

az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011.évi CLXXV. törvény és a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011.évi CLXXXI.törvény.

Az új törvényi rendelkezések szerint közhasznú jogállású civil szervezet a törvény hatálybalépését követően nem alapítható, mivel a közhasznú minősítés birtoklásához legalább két éves folyamatos, közhasznú minőségben  folytatott működést támaszt feltételül a törvény. Természetesen ezen időbeli feltételnek  egyetlen bejegyzésre váró, tehát tevékenységet még nem folytató civil szervezet sem felelhet meg.

További fontos változás, hogy a civil szervezetek bejegyzési és változás-bejelentési eljárása, illetve ezen szervezetek nyilvántartása június 30. napjától elektronikus formában történik majd.

Fel lehet-e mondani a munkavállalónak a várandósság alatt?

Munka Törvénykönyvének változása 2012. július 1. napjától.

A Munka Törvénykönyve változása nem érinti a várandósság alatti felmondási tilalmat, azaz a munkáltató továbbra sem mondhat fel a munkavállalónak a várandósság időszaka alatt abban az esetben, ha a munkavállaló a terhességet bejelentette. A bejelentésnek írásban és igazolható módon kell megtörténnie.

Szponzoráció: 56-os emléktúra

Kezdhetném úgy is, hogy orrvérzésig hajtottuk magunkat az október 22.-én, a Szentendrei Helyőrségi Klub által megrendezett 56 km-es túrán, amennyiben az orrvérzés a teljesítés után következett volna be, de gyakorlatilag az indulás előtt, fél órával kezdett ömleni az orromból a vér.

A vicces dolog, hogy az eredeti terv szerint a Magyar Cserkészszövetséges 56-on akartunk indulni, de ezt csak akkor vettük észre, amikor már Szentendrén lefoglaltuk magunknak a szállást. Végülis nem baj, a jó cserkészek 700 méteres szintemelkedést teljesítettek, mi pedig, a kiírás szerint 1450-et, az itiner szerint meg 1510-et a Szentendre - Kő-hegy - Lajos-forrás - Király-völgy - Szőke-forrás-völgy - Rám-szakadék - Dobogókő - Hosszú-hegy - Tölgyikrek - Bölcső-hegy - Lajos-forrás - János-forrás - Kő-hegy - Szentendre útvonalon.

A Helyőrségi Klub felé vezető utunkon három pulóver, csuklya, kesztyű, minden, ami kell, mi tagadás, a deres autók is mutatják, hogy fogvacogtató hideg van. A hajnal viszont kellemes időt ígér, és ez így is lett, egész nap sütött a nap, a Rám-szakadékban fáztunk utána egy kicsit, mondjuk, de az érthető volt. A nevezés előtt, a napi jó cselekedet is megvan, egy néninek visszük fel a Helyőrségi Klubba a hatalmas csomagjait. Gyors nevezés, az indulási időnk 6:20.

Szentendrét elhagyva szolid kaptatón vezet az utunk, ami később elveszíti a szolidságát, és jófajta emelkedővé válik. Az utat eleinte építési törmelék maradványai borítja, majd járhatatlan folyami kő (kavicsnak nem nagyon tudom mondani). Hamarosan elérjük a Czibulka János Menedékházat, ahol forró tea várja a túrázókat, de mi nem élünk vele, pár fénykép a kilátást megörökítendő, és már haladunk is tovább a Lajos forrás felé, ahol fél liter vizet egyszerre öntök le a torkomon, egy kicsit meg is nyomja a gyomromat. A forrás mellett a rendezőség zöldalmát oszt, finom, de nem tudom ennyi víz után megenni teljesen, így Májki eszik másfél almát. A gyomrom végülis helyre jön, és a Király völgyet és a Szőke-forrás völgyét olyannyira átbeszélgetjük, hogy semmi emlékem nem maradt mára az útvonalról, biztos szép volt, de nekünk is meglepetés volt, hogy milyen jól mentünk, és már ott is voltunk a Rám-szakadék bejáratánál.

Aki volt ott, az tudja, hogy a természet csodája az a hely, én is földig hajolok a tiszteletére, amint egy kövön elveszítem az egyensúlyomat, és leteszem kezem-lábam. Korlátok, létrák, kutyák (?!), nézelődők. Kicsit feltórlódunk itt-ott, és hamarosan egy egész általános iskolás csoporttal találkozunk, akik kicsit sem halkan próbálják meglelni tanárnőjükkel egyaránt üvöltve a továbbvezető utat. Igyekszünk gyorsan ellépni mellettük, és hátrahagyjuk a természet csendjét korántsem tisztelő társaságot, és folytatjuk utunkat Dobogókő felé kemény emelkedőkön. Az Eötvös Lóránd túristaházhoz érve, forró tea vár ismét minket, ezúttal ebből kérünk, és a két csinos pontőr hölgy által készített zsíros kenyérből is belakunk. Indulás tovább! Átvágunk Dobogókő erdei utcáin, irány a Hosszúhegy, és a Tölgyikrek, majd a Bölcső hegyet is elhagyva, utunk megint a Lajos forráshoz ér. Hazánknak kitűnő szolgálatot tettünk itt, hiszen, ha nem szólunk a velünk, egy ideig együtt tartó katonacsapatnak, hogy le kell térni, akkor ki tudja hol bóklásznának még most is. A fáradtságnak már vannak jelei, egy vízhólyagot érzek a talpamon, Májkinak a forgója jelentkezett be, de a közérzetünk rendben van, nincs megállás, jöhet ismét a János forrás, majd egy kellemetlen kaptató fel a kő hegyig, ami már nemigen hiányzott ennyi út után, majd le is kellett onnan ugye ereszkedni, ami talán még jobban nem esett jól a térdeinknek. Hamarosan ismét elértük a Czibulka János Menedékházat, ahonnan már csak a szalagozás mentén kellett visszamennünk Szentendréig, ami elég unalmas szakasz volt, mezők és szántóföldek mellett. Itt már csípős volt a szél, de mentünk rendületlenül, egészen a célig. Örültünk, mert a cél az volt, hogy 11-12 óra alatt teljesítsük a távot, de látszik, hogy simán bementünk 11 óra alá, a célban, az ellenőrzőpontos füzetünkbe 16:50 kerül az érkezési időhöz, tehát egy nagyon jó, 10 óra 30 perces időt mentünk. Még a katonacsapat zömére is rávertünk egy jó negyedórát, csak azok érkeztek be előttünk, akik Szentedre előtt futásra adták a fejüket.

A célban fáradtan vesszük át az oklevelet és a kitűzőt, asztalhoz roskadunk és ismét jót lakmározunk az időközben Dobogókőről Szentendrére áttelepült hölgyek zsíros kenyeréből, majd összeszedjük magunkat és autóba ülünk. Nagyon jók voltunk. Mehetünk haza…

Szponzoráció: Kisgyón Kupa

Kisgyón felé vettük az irányt, idén kitudja, hogy hányadszorra. Nekem bejön az a környék, nem is kicsit, viszont a késői érkezés miatt már nem neveztünk a Kisgyón Kupára. Helyette egy nyugis sétát tettünk a szeptemberi napsütésben, kellemes, szellős, árnyékos fák között, az ismerős tájon, végig a kék jelzésen az Erdei Szentély, a Védett Geológiai Feltárás, majd a Hamuház útvonaláig, majd elmentünk a Csikling várig, aztán rátértünk a piros jelzésre, majd véletlenül (kicsit elbeszélgettünk az élet nagy dolgairól, és nem vettük észre a piros jelzés letérését) a zöldre. Utunk folyamán megállapítottuk, hogy lehet, hogy simán be kellett volna nevezni a Kupára, mert a 32 kihelyezett pont közül kb. 10 mellett mentünk el, szóval ha még térképünk és itinerünk is lett volna, akkor lehet, hogy megtaláljuk az összeset. A rendelkezésre álló 250 perc mindenesetre, egy rendesebb túratempó mellett, lehetővé tette volna, úgy érzem.
A túra nem volt túl nagy, szerintem max tíz km-t mentünk, ami tényleg csak arra jó, hogy kicsit megmutassam a bakancsomnak, hogy még nem felejtettem “őt” el, de az idő kellemes volt, a büfében vett hamburger a régi időket idézte, utána meg az otthon főzött csípős lecsó utánozhatatlan volt, főleg a kísérő Somlói Hárslevelűvel.

Legközelebb, remélem, már kitűzős/jelvényes-emléklapos túráról számolok be, amelynek távja legalább ötszöröse a mostaninak :)

Szponzoráció: Vértes

Péntek este a rádiót 04:00-ra állítottam be, és ehhez képest 03:59-kor felpattant a szemem. Gyors reggeli teendők, majd lábragasztás, hátizsák összepakolása, és irány a buszpályaudvar, nagyon reggel van, túl korán indulok, majd’ húsz perccel előbb érek oda a megbeszélt idő előtt.

Nézelődöm. Nénik a piacra igyekeznek, a tinik meg hazafelé a diszkó után. Jelentős a kontraszt. A nénik kipihentek, a lányok elcsigázottak, beesett szeműek, elkent festékűek. Aztán Májki is beérkezik, ő sem néz ki jól, de már sorolja is a panaszokat, hogy itt fáj-ott fáj. Jó előjel egy 50 km-es túra előtt.

A buszra felszállva kiszúrunk két másik túrázót, majd néhány perces utazás után lövök egy képet a felkelő napról, nem lett túl éles, de még így is szép. Már ezért megérte felkelni 4-kor.

Gántra érve kicsit tanácstalanok vagyunk, hogy merre van az iskola, ahol a nevezés van, de a buszon kiszúrt túratársak gyorsan segítségünkre sietnek, és útba igazítanak. Csöpög az eső. Nem vészes, de ez a már-már kellemetlen kategória. Bemegyünk az iskola épületébe egy gyors folyóügy intézésre, majd mire kijövünk, az eső már el is állt, és az egész túra alatt így is maradt. Gyors nevezés, az indulási időnk 6:20.

A Gánton átvezető műúton indulunk utunkra, örülünk, hogy végre ismét megyünk, a borzasztó emlékű Mezőföld 60 után, immár nem kánikulában, sőt, mi több, kellemesen lengedezik a szellő. A kék háromszög jelzésen kezdődik a kaptató, elhaladunk a Kitelepítési emlékmű mellett, amely mellett szakadt-szomorúan lóg a magyar zászló.

Hamarosan az Anger rétre érünk a sárga plusz mentén, ahol megkapjuk az első pecsétünket, megállapítjuk, hogy a tempónk kifejezetten jó. Holdbéli (vagy inkább Marsbéli) tájon keresztül vezet a túristaösvény, felhagyott bauxitbánya ez, amely csúnya sebként éktelenkedik a Vértesben. A természet lassan visszafoglalja, ami az övé, fák, bokrok zöldellnek mindenfelé. Rákanyarodunk a sárga túristajelzésre, elérjük a fát, amelyet egy Mária kép díszít, itt egy ceruzával kell felírnunk a kihelyezett kódot, itt nincs pecsételés, és nincsen pontőr sem. A sárgán továbbindulunk, majd elérjük a kéket, majd a kék pluszt, lecsorgunk a Juh-völgyön, majd felmászunk a Géza pihenőig, ahol jól kilihegjük magunkat, és felírjuk az ott kihelyezett kódot, hiszen itt sincs pontőr, sem pecsét. A 25 km-es táv itt válik le az 50-estől. Innen Csákberényig lejtő, jó 7 km gyaloglás vár ránk addig, megbeszéljük, hogy ott, ha törik, ha szakad, bedobunk egy pohár sört, csak hogy hidratáljuk a szervezetünket.

A csákberényi teleháznál kedvesen kínálnak minket szőlőcukorral, szódával, utóbbira rá is rabolunk rendesen. Hiába, minden folyadék jól tud esni ilyenkor. Útbaigazítanak minket a kocsmáig, ahol nem túl gyorsan, de azért kiszolgálnak minket, kiülünk a teraszra, és leöblítjük a torkunkat a hűs malátalével, biztosítjuk a sóutánpótlást, és eszünk is. Ez egy kis kitérő volt, így dolgunk végeztével visszafelé igyekszünk a teleházig, és ott a zöld keresztre térünk rá. Két futó srác eltrappol mellettünk, utánuk szólunk, hogy épp itt kellene lefordulni jobbra, de nem hallgatnak ránk, futnak tovább, majd pár perc múlva ismét elhúznak mellettünk, belátták, hogy tévedtek. Ismét emelkedő jön, nem is kicsi, de felmászunk rá, ma nem foghat ki rajtunk semmi. A tetőn kifújjuk magunkat, iszunk, szőlőcukor az arcba, és már megyünk is tovább. Rátérünk a zöld jelzésre, és becélozzuk Csókakőt. Az ellenőrzőponton, a pecséten kívül, zsíros és lekváros kenyér vár ránk, hagyma, erős paprika, szódavíz, mi kell ennél több?

Kifújjuk magunkat, és elkövetjük azt a hibát, hogy nem kérdezzük meg, hogy a várba fel kell-e menni, hiszen a zöld és piros, várhoz vezető útvonalat kell követni, az pedig a várba vezet. Felcaplatunk a lépcsőn, azért 30 km környékén már nem esik olyan jól, a vár bejárata előtt egy eléggé dezorientált férfi ül, láthatólag jegyeladással üti agyon a szabadidejét. Tisztelettel megszólítom, hogy ugyan, legyen már oly’ jó, hogy elárulja, hogy a teljesítménytúrázóknak be kell-e menni a várba, kvázi, hogy van-e ott valami. A válasz zavarba ejt: “Mindenképpen”. Még háromszor teszem fel neki a kérdést, különféleképpen, de nem tudom csapdába csalni, a válasz mindig egy leszedált lajhár “mindenképpen”-je. Hát, mi sem vagyunk restek, gyorsan fel a vár tetejére, ahol semmiképpen sem vár ránk semmi. Lejövünk, szerencsére jegy nélkül azért beengedett minket az emberünk, látjuk, hogy két srácnak hasonló problémái adódtak a kapuőrrel, így mondjuk nekik, hogy nehogy bemenjenek, aztán megyünk is lefelé a lépcsőn. Ezzel a mutatvánnyal egy 15-20 percet elveszítettünk, de mi legalább a várban is voltunk.

A kék jelzésre térve, a várvölgyön gyorsan áthaladunk, ez az egyik legszebb szakasz, majd elindulunk a Pátrácos névvel ellátott ellenőrzőpontig. Ezen a környéken rengeteg szeder nő, és ha már a vértesi medvék nem ették meg, hát mi elettük előlük. A Pátrácosnál műzliszelet vár minket, és egy újabb pecsét. Egy kisebb szerelvényigazítás után tovább megyünk, nemszeretem aszfalt után rátérünk a zöld jelzésre, elindulunk Szentgyörgyvár irányába, ahol később a kék négyzet jelzésre rátérve Mindszentpuszta a következő megálló, pecséthely, ásványvízosztó hely. Elég sokat változott a mindszentpusztai környék, amikor legutóbb arra jártam 2007-2008 környékén, meglehetősen le volt pukkanva, de most szépen felújított háznak tűntek, legalábbis kívülről. A talpam ég, Májki lábujjain vízhólyagok (szerinte vízlabdák) nőttek, de nem pihenünk sokat, sőt, az utolsó 6,3 km-t annyira megnyomtuk, hogy egy óra alatt legyalogoltunk Gántig, ami egy ideig nem nagyon akarta megmutatni magát, aztán néhány, lovak által telepített akna átlépése után megpillantottuk a templomot, márpedig, ha templom van, akkor Gántnak is kell lenni!

Az iskolába visszatérve, megállapítottuk, hogy nagyon jó időt jöttünk, és ha a csókakői várba nem mentünk volna fel, bőven tartottuk volna (vagy akár meg is döntöttük volna) az idei 50-es túrák szintidejét, de így 10:20 perc alatt sikerült végigmenni a hivatalos kiírás szerinti 50 km-t és 948 m-t. A célban kedvesen köszöntöttek minket, némi adminisztráció után oklevelet és egy szép jelvényt kapunk.Az iskolában zsíros- és lekváros kenyér vár minket, kihallgatjuk a kulisszatitkot, hogy a csókai ellenőrzőpontról hoztak nekik utánpótlást, jól beeszünk, és – mivel hazafelé urak vagyunk, van fuvarunk – beülünk az autóba, és jóleső fáradtsággal hazafelé vesszük az irányt.

A túra szervezettsége kitűnő, a jelzések eltéveszthetetlenek, az itiner, és a térkép nagyszerű (a csókakői félrevezetettségünk ellenére is), az ellátmány páratlan. Ennél pozitívabb benyomásom, talán még egyetlen túrán sem volt. Köszönjük a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesületnek!